Jump to content

Hamilton nyerte a Japán nagydíjat

2014. 10. 05. 14:00

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, amelyet először a heves esőzés nyomán szakítottak félbe, majd 53 kör helyett 47 kör után leintettek egy súlyos baleset miatt. A harmadik helyen a címvédő, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Red Bull) zárt.

Hamiltonnak ez volt az idei nyolcadik, pályafutása 30. futamgyőzelme, és ezzel 10 pontosra növelte az előnyét összetettben csapattársával, a most második német Nico Rosberggel szemben. A harmadik helyen a címvédő, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Red Bull) zárt.

A versenyt azért szakították félbe, és fejezték is be a 47. körben, mert a francia Jules Bianchi (Marussia) súlyos balesetet szenvedett, emiatt nem engedték tovább a mezőnyt.

A rajt heves esőben, a biztonsági autó mögött indult, két kör után aztán a körülmények miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt. A mezőny nagyjából 20 percet állt a boxban, majd a kedvezőbbé váló időjárási körülmények nyomán a Safety Car mögött ismét a pályára hajtott.

A biztonsági autó a 10. körben elengedte a mezőnyt, ekkor Rosberg, Hamilton, Valtteri Bottas (Williams), Felipe Massa (Williams), Daniel Ricciardo (Red Bull), Kevin Magnussen (McLaren) volt a sorrend, és néhány kör elteltével az összes pilóta a boxba hajtott a félig száraz, félig vizes aszfaltra alkalmas gumikért.

A kerékcserék után Rosberg és Hamilton az első két helyen maradt, Jenson Button (McLaren) viszont feljött harmadiknak, mivel ő nagyon korán, az elsők között kapott friss abroncsokat. A Red Bull két versenyzője, Vettel és Ricciardo közben negyedik és ötödik volt, s az övéké volt a mezőnyben a legjobb köridő.

A 29. körben Hamilton - aki már körök óta szemmel láthatóan gyorsabb volt csapattársánál - a célegyenesben megelőzte Rosberget, aki ezután jelentősen lassabb köridőket futott, így nagy hátrányba kezdett kerülni Hamiltonnal szemben. A második kerékcseréjét letudó Vettel és Button közben helyet cserélt, majd Rosberg, s a 36. körben Hamilton is a boxban járt friss abroncsokért.

Tíz körrel a leintés előtt újra erőteljesen elkezdett esni az eső, ekkor Hamilton megnyugtató előnnyel vezetett Rosberg,Vettel, Button és Ricciardo előtt. A 40. körben Adrian Sutil (Sauber), majd a 41. körben Bianchi is balesetet szenvedett ugyanabban a kanyarban, a 44. körben ezért a pályára hajtott a biztonsági és az orvosi autó, a 47. körben pedig piros zászlóval félbeszakították a versenyt. Bianchit kórházba vitték.

Az idei vb-sorozat egy hét múlva, a most debütáló Orosz Nagydíjjal folytatódik Szocsiban.

(Forrás: Autokalauz.hu és MTI | Fotó: f1fanatic.co.uk)