Jump to content

Nagy baleset a Formula E-ben

2014. 09. 13. 17:03

Mai napon került megrendezésre az első elektromos autóverseny. Minden volt, ami a hagyományos versenyeken is előfordul, az egyetlen furcsaság a tempó és az autók hangja volt. Az utolsó kör utolsó kanyarjában egy komoly baleset történt, de szerencsére senkinek sem esett baja és azóta a két fél is megbékélt egymással.

A FIA által szervezett Formula E, a mai napon debütált Peking utcáin. A verseny igazán változatosra és izgalmasra sikeredett, de a történet csattanójára az utolsó kör végéig várni kellett. Nicolas Prost indulhatott a pole pozícióból, és a helyét majdnem a végéig tartani tudta. Nick Heidfeld a végére elég közel tudott érni csapattársához, és támadást is indított ellene, de Prost ráhúzta kocsiját és mindketten kiestek a versenyből és a pályáról is.

Prost elmondása szerint nem szándékosan csinálta és Twitteren bocsánatot kért Heidfeld-től. A hírek szerint nincs feszültség a két versenyző között. A német pilóta csak annyit fűzött hozzá, hogy az ilyen előfordul bárkivel.

Sok előzés, izgalmas fordulatok, de mégsem volt még az igazi. Ebben nagyban közrejátszik az, hogy szokatlan volt a versenyautók hangja és a tempó sem a megszokott volt. De erre lehetett számítani, elvégre 100%-ban elektromos autók szerepeltek a versenyen. A következő futamig várnunk kell november 22.-éig, amely Malajziában kerül megrendezésre.

(Forrás: autokalauz.hu és topgear.com | Fotó: hybridcars.com)