A menetkész tömeg csupán 1450 kg (kupé). Opciós a piros féknyereg, valamint az adaptív sportfutómű.
A pilóta a második versenyen csak tesztelési céllal állhatott rajthoz, a harmadik futamon viszont a 14. helyről rajtolva ért célba tizedikként.
A belépőszinten a CT4-V-t például a Silverado platósból származó turbós, négyhengeres motor áthangolt változatával kínálják, a CT5-V-t pedig V6-os turbóval a korábbi nyolchengeres helyett.
A kezelhetőséget a mobiltelefonok ihlették, ezért ergonomikusabbnak, funkcionálisabbnak és felhasználóbarátabbnak ígéri a Renault.
Európában a Toyota márka esetén 61, míg a Lexus esetében még ennél is magasabb, 96 százalékos a hibridek aránya az értékesítésekben.
A VI. kerületben a rendkívül szűk utcák miatt a biztonságos rollerezés feltételei nem adottak – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Egyelőre egyik fél sem enged a maga igazából.
Az eddigi kísérleti alkalmazások tanúsága szerint önmagában az egyenletesebb vezetés csodákat tehet az autó fogyasztásával: akár 15 százalékos fogyasztáscsökkenést mértek a technológiát alkalmazó autókban.
A magyar autósoknak egyébként ma a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük.