Jump to content

Bemutatkozott az új Mercedes-Benz Sprinter

2018. 02. 07. 12:03

Egy ilyen jellegű autó esetében a külsőre talán felesleges túl sok szót fecsérelni, hiszen a dobozforma adott, így legfeljebb csupán a fényszórókkal vagy a hűtőráccsal tudnak játszani a mérnökök. Ezt a csillagosok meg is tették, így a maga nemében egy egészen mutatós, modern jármű lett a Sprinter, amin még felépítése ellenére is rögtön szembetűnnek a Mercedes-Benz jellegzetes formai elemei – főleg, ha a legjobban felszerelt, teljesen LED-es fényszórókkal rendelkező változatokat nézzük.

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy mindent egybevetve a Sprinter 1700 eltérő konfigurációban érhető el, többek között a hatféle felépítménynek (dobozos zárt áruszállító, Tourer személyszállító, platós, vontató, busz, vagy felépítmény nélküli), a többféle hossznak, magasságnak, terhelhetőségnek, vezetőfülke-kialakításnak és a háromféle hajtáskoncepciónak köszönhetően. A csillagosok tehát minden helyzetre felkészítették a Sprintert, így akár lakóautóként vagy mentőautóként is kiválóan helyt tud majd állni.

Az utastérről már korábban felkerült az internetre pár fotó: azt azért ne várjuk egy „munkagéptől”, hogy minden be van varrva bőrrel, de a modern hangulat a jól felszerelt modellekben garantált. A Sprinterbe bekerült az A-osztályban múlt héten bemutatkozott legfrissebb, MBUX névre hallgató multimédiás rendszer, és a legfontosabb újítások egyike az átfogó internetes és mobiltelefonos kapcsolódás. A Mercedes PRO connect új kapcsolódási szolgáltatásai a vadonatúj rendszerekkel párosítva tökéletes alapot képeznek a különféle logisztikai és szállítási feladatok teljesítéséhez legyen szó akár egy óriásflotta összetett menedzsmentjéről, akár egy kisebb vállalkozás járműparkjának irányításáról.

A Mercedes PRO connect kapcsolatot létesít a járműpark-menedzser és a flotta minden gépjárműve, illetve sofőrje között, így online, közel valós időben lehetséges a megbízások irányítása, továbbá a gépjármű helyzetével, üzemanyagszintjével, vagy akár karbantartási igényeivel kapcsolatos információk távoli lekérdezése. A Mercedes PRO connect a piaci bevezetéskor összesen nyolc különböző csomagban áll rendelkezésre, központi flotta-, jármű-, sofőr- és helyszín-alapú szolgáltatásokkal. Ide tartozik például a járműállapot, a járműlogisztika, a karbantartási és baleseti menedzsment, valamint a digitális menetlevél.

(Forrás: autopult.hu)