Jump to content

Kilenc autót küldött falnak az Euro NCAP

2017. 09. 09. 20:33

Ismét több modellt vizsgált az Euro NCAP, amik között meglepő eredmények is születtek. Összesen kilenc autót, köztük két modellt kétféle felszereltségben küldtek falnak, oszlopnak, az új Ford Fiesta az Ibizát követően idén a második kisautó, amelyik kérdés nélkül 5 csillagot kapott. Az új Kia Rio is elérte ezt az eredményt, ám csak a felárért kapható biztonsági extrákkal szerelt változatával, alapkivitelben csupán 3 csillagot ért el. Az apró Picanto szintén csak hármat kapott alapból, annak jobban felszerelt kivitele viszont már négyet, ami a miniautók között dicséretes.

A Jeep Compass, a Mazda CX-5, az Opel Grandland X és a Renault Koleos szintén öt csillaggal vizsgázott, ahogy a Mercedes C-osztály kabriója is, ám utóbbinál a hátsó sorban ülő 10 éves gyermeket szimuláló bábú szerzett sérüléseket oldalsó ütközésnél a tetőszerkezettől, ám nem súlyosakat. Mivel az Opel villanyautója, az Ampera-e Európa több országában is elérhető már, ezért vizsgálták azt is. Csupán négy csillagot szerzett, mivel a hátsó sor biztonsági övei nem rendelkeznek, és nem is rendelhetőek előfeszítéssel, ami több esetben is komoly sérülésektől védhetné meg a hátsó utasokat.

(Forrás: autonavigator.hu)