Jump to content

Kanapé helyett egy Lamborghini Miura

2024. 07. 07. 19:00

Mindenkinek az egyéni ízlésére és kereteire van bízva, hogyan rendezi be otthonát. Valaki egy Lamborghini Miurával díszítette az otthonát.

A sportos és gyönyörű ívekkel rendelkező Miura 140 darabos gyártás egyike volt, amely a 620-as sorszámot kapta és ugyan Olaszországban értékesítették még a ’80-as években, ahol olykor meg-meghajtották, de aztán Amerikába utazott, ahol egy nappaliban találta magát. Ez volt az oka annak, hogy semmilyen átalakításon nem esett át, vagyis mondhatni, hogy érintetlenül állt egy helyben és a kilométereket sem falta.

A járgányt sosem állították ki, hiszen a nappaliból csak falbontással lehetett eltávolítani. A 42 ezer kilométert futott Lamborghini Miurán azért van dolog, mert még a fényezésen van mit dolgozni. Látszik, hogy ahhoz hozzányúltak, de még így is minimum 2-2,5 millió dollárért kell az új gazdájának a zsebébe nyúlnia, ha az árverésen hozzá akar jutni.

(Forrás: autokalauz.co.hu / képek: Pexels)