Jump to content

Dubaj és a hibridek

2019. 07. 08. 12:15

A következő évtized derekára taxiállományának 90 százalékát hibrid és elektromos járművekre kívánja átállítani Dubaj.

Ott, ahol 170 forint a benzin literje, minek spórolnának vele? Például mert tudják, hogy záros határidőn belül elfogynak az olajkészletek, és akkor baj lesz. Meg mert azt is tudják, hogy a fejlesztés – bármilyen fejlesztés – élénkíti a gazdaságot.

Ha tehát az a parancs, hogy le kell cserélni Dubaj taxi- és bérautó-állományát, akkor le kell cserélni, már csak azért is, mert több tízezer új autó fog így gazdára találni a következő hét évben. Ez persze nem több, mint amennyi egyébként is elfogyott volna: az arab királyságban 7-800 ezer kilométeres futásteljesítménnyel kalkulálnak a taxiknál.

A helyi statisztikák szerint pedig naponta átlagosan 400 kilométert megy egy taxi, ami azt jelenti, hogy pont hét év a kocsik élettartama. Ekkora távolságon egyébként a hatóságok szerint mintegy 2,4 millió forinttal olcsóbb az autó üzemeltetése – ha villanyautót vesz a taxi, azzal csupán másfél millió nyer.

Összesen 16 ezer autós állományról van szó, amelynek a 90%-a, azaz 14 400 jármű lesz környezetbarátabb kivitelű. Jelenleg 3000 hibrid és elektromos taxi, illetve sofőrös bérautó működik a 2,5 milliós városban. Az Arabia Taxi nevű szolgáltató például tavaly 454 hibrid Toyota Priust és Camryt állított üzembe. Akkor kiszámolták, hogy teljes élettartama során (ld. fent) minden egyes Camry 88 tonnával kevesebb CO2-t bocsát a levegőbe, mint hasonló teljesítményű, benzinmotoros társa.

(Forrás: vezess.hu / fotó: pixabay.com)