Jump to content

Keresés

Címkék

klasszikus, klasszik

klasszik címkékhez kapcsolódó elemek

Több mint 200 veterán autó érkezik Győrbe és Mosonmagyaróvárra

Több mint 200 veterán autó érkezik Győrbe és MosonmagyaróvárraMintegy 240 veterán jármű vonul fel szombaton Győr, majd Mosonmagyaróvár belvárosában, a járművek a legnagyobb osztrák oldtimer rali résztvevői.

Több mint 1 milliárdért kelhet el ez a Ferrari

Több mint 1 milliárdért kelhet el ez a FerrariHihetetlen, hogy egy kis történelemmel a hátuk mögött, mennyire fel tud kúszni az ilyen járgányok ára a különböző aukciókon.

Bemutatták a BKV Ikarus 630-as nosztalgiabuszának kabrióváltozatát

Bemutatták a BKV Ikarus 630-as nosztalgiabuszának kabrióváltozatátA Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint jó döntést hozott a társaság, gyűjtők ennek a pénznek a többszörösét is megadták volna a városnéző járműért.

Autók, amelyek idén érik el a veterán kort

Autók, amelyek idén érik el a veterán kortHa igazi kultikus modellre vágyunk, akkor inkább a Mercedes 190 E 2.5-16 mellett tegyük le a voksunkat. A hengerenkénti négyszelepes 2,5 literes szívómotorból akár 204 lóerőt is kihoztak a tervezők,

A BMW Szent-Grálja

A BMW Szent-GráljaCsupán három évig maradt gyártásban a kalandos előéletű modell, ezen időszak alatt 453 darabot szereltek össze a Giugiaro által tervezett M1-esből.

Az első 500 E-type egyike bukkant elő váratlanul – darabokban

Az első 500 E-type egyike bukkant elő váratlanul – darabokbanA 875256 alvázszámú E-Type-ot 1961-ben gyártották le, a kocsit egy brüsszeli autószalonba, a Belgium Motor Company kereskedésébe szállították, ahonnan a “Societe de Civel Immeubles en Afrique” nevű cég vásárolta meg.

A Mercedes után a Porsche is belép a Formule E-be

A Mercedes után a Porsche is belép a Formule E-beA Formula E szezonja jelenleg kilenc ideiglenes városi versenypályán lefolytatott 12 versenyből áll, de a helyszínek listája a jövőben gyarapodni fog, ahogy a verseny jelentősége is egyre nő.

Máris limitált szériát kapott a Ford GT – itt a ’67 Heritage Edition

Máris limitált szériát kapott a Ford GT – itt a ’67 Heritage EditionAz utastérben szintén visszatér a vörös szín: a fekete bőrborítást piros kontrasztvarrással látták el a gyáriak, és belül is több helyen találkozhatunk karbon borításokkal, de az ülés váza is ebből

Sírjunk együtt: legyártották az utolsó Vipert

Sírjunk együtt: legyártották az utolsó VipertA V10-es motorral szerelt amerikai sportkocsi három generációt élt meg. 25 év után legördült a szalagról az utolsó Dodge Viper.

Ötvenéves a legfényűzőbb Toyota

Ötvenéves a legfényűzőbb ToyotaKizárólag Japánban forgalmazták, ahol a hagyomány nemes elemeit ötvözte a legújabb technológiákkal.

Eladó Anglia legidősebb autója, 1894-es

Eladó Anglia legidősebb autója, 1894-esA kocsi felszerelt kézi, illetve lábműködtetésű fékekkel is. A leütési árát 250 ezer font körülire teszik.

Egy különleges Ikarus

Egy különleges IkarusAz egyetlen elkészült Ikarus 150-est 250 lóerős Rába-MAN motorral és ZF váltóval készítették.